A verseny

2010.09.03. 19:28

Ma hajnalban 5:20-kor szállt le a gép. Ahogy terveztük, a tegnapi verseny helyszínéről taxival egyenesen a reptérre kellett mennünk. A versenynek este 10 után lett csak vége, amit mi már sajnos nem tudtunk megvárni. Na de a lényeg, hogy milyenek is voltak a küzdelmek és az eredmények!

 
Nagyon profi szervezéssel zajlott le az egész FILA rendezvény. Nagyon jó atmoszférája volt a stadionnak és sok viccelődéssel próbáltuk oldani a feszültséget. Az igen korai szállodai reggelinél azért már a torkunkban dobogott a szivünk. Közvetlen a meccsek előtt már nem is igazán félelem, inkább - mi lesz már, gyerünk - érzés uralkodott el rajtunk. A pástra felvonulásnak is olyan ceremóniája volt, amitől úgy érezhettük, mintha profi bunyósok lennénk.
Egy nagy nemzeti felíratu táblát a magasba tartva minden versenyzőt zenei aláfestéssel kísértek a pásthoz. Az közös volt mindhármunkban, hogy az első meccsek még kissé lámpalázasan zajlottak, de a soron következő ütközeteknél már csak az egészséges versenydrukk maradt. Fent a páston állni és küzdeni is teljesen más volt azzal a tudattal, hogy élő közvetítés ment a weben.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A Pankráció volt az első versenyszám és én küzdhettem először hármunk közül, sőt a nap első küzdelme volt az enyém. Ellenfelem az Ukrán Lasiuchenko Mykhailo volt, aki 1pers 30 másodperc környékén egy karfeszítéssel nyert. Erős ellenfél volt, már a meccs legelején egy nagy dobással próbálkozott, amit sikerült kivédenem, de miután földre kerültünk éreztem igazán, hogy jóval erősebb nálam. Két karfeszítéséből is sikerült kimásznom, de a harmadiknál már nagyon stabilan befogott.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Utánam Andris mérkőzött meg az amerikai Friedland Jonathannal. Itt az amerikai egy Gi-folytással nyerte a meccset egy perc környékén.
Eleinte Andris volt domináns pozícióban, de sikerült ezen fordítania. Látszott, hogy nagyon tapasztalt versenyzőről van szó.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az én következő meccsem a francia Marcou Yann ellen volt. Ő inkább álló bunyós volt. A küzdelem elején a sok tiszta combosa miatt jó pár ponttal vezetett, amit azonban sikerült behozni. Félidőnél felszakadt a szemöldöke, de az orvosok utasítása ellenére egy nyolc perces tanakodás után folytatta a küzdelmet. Itt végig ment az öt perc, és pontozással végül, de sikerült nyernem.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Andris is megverte a második ellenfelét a Lengyel Srebnicki Lukaszt. Egy igazi szép küzdelem volt, ahol mind az állóharcban, mind a földön Goyo tudta irányítani a meccset. Ez után az összecsapás után a Lengyel már nem is folytatta a további versenyzést.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A harmadik ellenfelem, a kazakszáni Zhetpisbayev Zhumageldy volt, aki pontozással vert meg. Hatalmas dobásokat tudott csinálni, amiért 3 pontokat szerzett folyamatosan, amit nem tudtam már behozni. Ő is nagyon erős volt, azonban a rúgásai és ütései nem voltak KO erejűek, azokkal nem igen tudott gyengíteni, viszont a földön nem tudtam semmilyen technikát kivitelezni rajta az erőfölénye miatt.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Goyo harmadik meccsében az Ukrán Novikov Vasyl ellen ment. A küzdelem végig kiegyenlített volt azonban az Ukrán két ponttal nyerte az ütközetet.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Végül mindketten küzdelem nélkül nyertük a negyedik meccset, mert az ellenfeleink sérülés miatt nem tudtak kiállni.
 
Evelinnek 14 óráig kellett várnia a megmérettetésre, viszont a Grappling az ő küzdelmével kezdődött a nála jócskán nehezebb kanadai Bird Sheila ellen. Ezt a meccset a kanadai nyerte egy karfeszítéssel az első percben.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A második ellenfél az Ukrán Syniavina Viktoria volt, akit egy karfeszítéssel győzött le a negyedik percben. A harmadik ellenféltől, az amerikai La Rosa Tara-tól pontozással kikapott.
 
Viszont az 5-6. helyért folyó  látványos negyedik küzdelmében a magyaroké lett a fölényes győzelem a Svéd Hadzisulejmanovic Arnelával szemben. Szinte biztos, hogy a látványos és fordulatos küzdelemnek köszönhetően Evelin kivívta a közönség tetszését, mert eredményhirdetésnél és mikor levonult a pástról hatalmas taps és üdvrivalgás kísérte útját:)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Andris a Grapplingben, sajnos csoportjában a legnehezebb ellenfeleket kapta. A délelőtti Pankrációs meccsek igen ki is vették az erejét, így mind a négy mérkőzésén alul maradt az Ukrán, a Lengyel, és az Orosz ellenféllel szemben is.
 
Az eredmények:
Bányai Evelin Grappling-5
Mathé András Pankráció-7, Grappling-8
Hollósi Csaba Pankráció-5
 
Összességében azt tudom elmondani, hogy mind Pankrációban és mind Grapplingben egy nagyon erős nemzetközi mezőny van. Tapasztalt, sokat versenyzett, rutinos versenyzőkről van szó. Nálunk még csak most kezd teret hódítani ez két szabályrendszer, de másutt már régebben edzenek ebben a stílusban, senki sem verhetetlen, szóval a lecke fel van adva:) Azért belülről az az érzés, hogy bőven van mit keresnünk ezeken a megmérettetéseken, csak kifejezetten erre kell készülni. Pankrációban például a sajátos versenyruhában (endima) más kivitelezni egy Gi-folytást, ill. bár sokan földön döntik el a küzdelmet, pontot csak ütésért, rúgásért valamint dobásért lehet kapni. A horogütés testre engedélyezett, bár nem jár érte semmi.
 
Valérnak és Máténak sem volt eseménytelen a csütörtöki nap. Máté mindvégig a pást széléről segített és bíztatott bennünket, folyamatosan figyelte melyikünk mikor lép pástra, mikor kell elkezdeni melegíteni. Ha kellett vizet szerzett, vagy kimaszirozta a bedurrant izmokat:) Köszönjük Máté!!!!
Valér pedig több mérközésen is, köztük első helyért folyó küzdelemben is kiválló munkával töltötte be a főbíró szerepét:)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://octagonkempo.blog.hu/api/trackback/id/tr92269665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.