Szeptember 24. és 26 között, ismét bunyozhattunk egy jót a második Európa Bajnokságon Gorlicében, Lengyelországban, ahol a részt vevő versenyzők Gi, No-Gi, Pankráció és Combat Grappling versenyszámokban mérhették össze tudásukat. 18 nemzet vonultatta fel versenyzőit, akik a bajnokság három napja alatt igen látványos és izgalmas küzdelmekkel örvendeztették meg a közönséget. A verseny viszonylag gördülékenyen zajlott, bár itt-ott voltak fennakadások. Bírói oldalról profi munka zajlott, azonban a szombati nap délutánján a program menetben még történtek spontán változtatások, ami helyenként több órás várakozást, többszöri felesleges bemelegítést és csuszást jelentett a meccsek tervezett időpontjához képest.

A magyar csapat 9 versenyzővel nevezett, s végül négy bronz és egy ezüstérmet sikerült haza hozni. A pénteki nap a No-Gi Grapplingel kezdődött ahol, Kalmár István -110kg-os és az Abszolút kategóriában is a 3. helyen végzett.

Szombaton került sor a Gi-s földharcra és a Pankrációra. Itt Szőke Bence a Gracie Barra Team versenyzője az első meccsén a -70kg-os kategória győztesétől, a lengyel Polok Marciejtől (a Jitsus barna övére biztos nem véletlen kapta a négy csíkot) kapott ki, így vigasz ágon tovább jutva a 3. helyen végzett a Spanyol ellenféllel szemben. A magyar csapat legeredményesebb versenyzője Havas Balázs volt, aki a -90kg kategóriában az előkelő 2. helyet szerezte meg. A döntőben a lengyel Baginski Piotral kellett megküzdenie. A rendes öt perces menetidő alatt Balázs végig egy ponttal vezetett, majd egy szabadulással a lengyel kiegyenlített az utolsó percben. A hosszabbításban Balázs volt a kedvezményezett, ahol ő Judos lévén az állásból induló harcot választotta. Ez azt jelenti, hogy egy percen belül egy pontot érő földrevitelt kellett volna ellenfelén végrehajtania, ami sajnos nem jött össze.
A Pankrációban Tóth Máté végzett a -80kg-os kategóriában a dobogó 3. helyen. Különösen szép eredmény ez, mert első alkalommal indult ebben a szabály rendszerben, s mert a Gi-s földharcban megsérült a jobb lába, amire nem is igen tudott ráállni, de mint a Karate kölyök című filmben Daniel Sun, a komoly fájdalmai ellenére is felvette a harcotJ
Vasárnap már csak a Combat Grapplingesek csaptak össze. Jó néhány meccs maradt el, mert a nevezők nagy része az előző napi megmérettetéseken szerzett sérülések miatt nem vállalták a küzdelmeket.
Amit viszont mindenképp fontos megjegyezni ennek a versenynek a kapcsán, hogy remek alkalmat nyújtott a felkészülésre a hazánkban, Budapesten, idén November 6-7-én a Bushido Kempo Karate Harcművészeti Egyesületszervezésében megrendezésre kerülő 2nd Hungarian FILA-Grappling, Pankration & Combat Grappling nyílt bajnokságra.
A verseny főbírája, a FILA vezető instruktora Mr Clint Kingsbury lesz Kanadából.
De ez az igen nagy szabásura tervezett torna nem csak ettől s a várt hatalmas részvételi aránytól különleges (csak az Ukránok 70 versenyzővel neveztek ez idáig), hanem az itt legjobban szereplő nemzetek között 2011-ben tartandó csapatbajnokságra is ez lesz a kvalifikáció.
Ennek szellemében a rendezvény fog helyet adni a szövetségek találkozójának is, ahol a csapatverseny részleteit fogják megbeszélni.
Bírói továbbképzés is lesz mind Grappling Gi / No‐Gi valamint Pankráció és Combat Grappling (MMA) szabályokból is.
Ki tudja, talán ez a verseny az első lépcsőfoka annak, amit a pekingi Combat Games záró sajtótájékoztatóján a Sport Accord elnöke már említett, hogy pénzben nem volna mérhető az, ha olyan sport nemzetté válhatnánk, amely képes otthont adni egy következő Combat Games Világjátékoknak.
 
A Gorlicei verseny teljes eredménylistája:
 
Lakatos Sándor No-Gi Grappling -60kg 7. hely, Gi Grappling 7. hely
Szőke Bence No-Gi Grappling -70kg 9.hely, Gi Grappling 3. hely
Hollósi Csaba Pankráció -70kg 5. hely
Tóth Máté No-Gi Grappling -75kg 8. hely, Gi Grappling 8. hely, Pankráció 3. hely
Beczkai Jenő No-Gi Grappling -80kg 8. hely
Havas Balázs Gi Grappling -90kg 2. hely
Mátyás Levente No-Gi Grappling -90kg 11. hely
Kalmár István No-Gi Grappling -110kg 3. hely, No-Gi Abszolút 3. hely
Gulyás Csaba No-Gi Grappling Abszolút 17. hely

 

A bejegyzés trackback címe:

https://octagonkempo.blog.hu/api/trackback/id/tr842365392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása